Készüljünk fel kankalinból!
Közeledik a tavasz, s a hazai erdőkben tett
kirándulásaink során hamarosan az első üde színfoltok között láthatjuk
viszont a kankalinok szemet gyönyörködtető kis virágait is.
A kedves kis évelőkkel
nemcsak szépségük miatt, de praktikus okokból is érdemes közelebbről is
megismerkednünk: az alábbi fajok közül például a sudárkankalin és a
szártalan kankalin esetében védett növényről beszélünk, a tavaszi
kankalint ugyanakkor bátran szedhetjük csokorba – de akár még meg is
kóstolhatjuk.
Sudárkankalin (Primula elatior)
Sugárkankalinként is ismeretes, bár a
növény láttán a fenti elnevezés találóbbnak tűnik, mint ahogyan latin
neve is kecsesen nyúlánk formájára utal (a latin elatio szó jelentése:
magasra emelkedés). A növény az akár 30 centi hosszúságot is elérő
tőkocsányaival valóban sok más kankalinfajnak a feje fölé nő, igazi
jellegzetessége azonban abban rejlik, hogy a nemzetségre jellemző dús
tőlevélrózsa fölé magasló tőkocsány tetején elhelyezkedő ernyővirágzatot
alkotó halványsárga virágfejek mindig egy irányba bókolnak. A
sudárkankalint a rá erősen emlékeztető, szintén nyúlánk tavaszi
kankalintól emellett leginkább virágainak sápadtabb színe, valamint
azoknak a szártalan kankalinéhoz hasonlatos alakja is megkülönbözteti.
sudárkankalin
Az áprilisban virágzó sudárkankalin
termőterülete jól behatárolható, mert csak igazán egyedi feltételek
között érzi jól magát: csak a meszes talajt viseli el, állandó
nyirkosságot igényel, és legfeljebb a félárnyékot tűri meg. Ennek
megfelelően nem gyakori vadnövény; Európa-szerte előfordul ugyan, de
jobbára csak tölgyerdők, nyíresek, bükkösök tisztásain találkozhatunk
vele.
Tavaszi kankalin (Primula veris)
Erdei tisztáson, erdőszélen, de mezőn és
sziklás lejtőkön is gyakorta találkozhatunk a sudárkankalinnál kevésbé
válogatós, így jóval elterjedtebb tavaszi kankalinnal. A társaival
szemben örökzöld tavaszi kankalin rövid nyelű, hosszúkás levelei által
alkotott tőrózsából kiemelkedő hosszú szárának tetején a
sudárkankalinénál sötétebb színű, és jóval kisebb, alig 1 cm átmérőjű
virágfejekből álló bogernyő található. Az édes illatú virág narancsszínű
foltocskát viselő sárga szirmait halványzöld, forrt csésze veszi körül.
tavaszi kankalin
A tavaszi kankalin társaival ellentétben
akár homokon is megél, az állandó nedvességet azonban ugyanúgy igényli,
s a tűző napot ő sem bírja. A fagyot nem tűrő növény virágait társainál
valamivel később, április közepétől május végéig láthatjuk viszont.
A tavaszi kankalin levelei és virágai
emberi fogyasztásra alkalmasak: főbb termőhelyein salátaként, levesként,
teaként egyaránt fogyasztják. A növény erős köptető, valamint nyugtató,
görcsoldó, gyulladásgátló hatása révén a népi gyógyászatban a reumától
az alvászavarokig sokféle betegség kezelésében is szerephez jut.
tavaszi kankalin
Szártalan kankalin (Primula vulgaris)
A határozott sötét torokfoltokkal
tarkított, leggyakrabban halványsárga virágokkal ékeskedő szártalan
kankalin leginkább a sudárkankalinhoz hasonló élőhelyeket kedveli, ám ő
az erdők és ligetek mellett néha sziklák oldalában, illetve vízparton is
előfordul. A napfényt és a meleget társainál valamivel jobban tűri, a
nyarat azonban csak hűs, árnyas helyen bírja ki. A sudárkankalinnál
mindazonáltal kissé délebbre is elmerészkedik, s még Afrika északi
partvidékén is otthon van.
szártalan kankalin
A szártalan kankalin virágainak színe és
formája nagyon hasonlít a sudárkankalinéra, a két növény azonban
semmiképp sem téveszthető össze, ugyanis a szártalan kankalin társánál
jóval nagyobb méretű virágai magányosan ülnek a szár tetején, amely a
sudárkankalin szembetűnően hosszú tőkocsányával ellentétben ráadásul
nagyon is rövid. A növény magasságbeli hiányosságait csipkés szélű,
szintén tőrózsát alkotó leveleinek hosszával kompenzálja, amely az ő
esetében akár a 25 centit is elérheti. E leveleket ráadásul a növény
neki tetsző körülmények között télen sem hullajtja el, így a szártalan
kankalin esetében egy félörökzöldről beszélhetünk. 2-4 cm átmérőjű,
gyönyörű, illatos virágai egyes alfajok esetében a halványsárga helyett
fehér, illetve pink, vagy lila színekben pompáznak.
Orbán Krisztina: szártalan kankalin
A szártalan kankalin az egyik
legkorábban nyíló tavaszi virág: mifelénk március elején már teljes
pompájában virágzik, áprilisra pedig már elnyílik. A növény a nedves, jó
vízáteresztő képességű talajt és a félárnyékot kedveli; erdőben
talajtakaróként viselkedhet. A tavaszi kankalinhoz hasonlóan virágai és
levelei egyaránt fogyaszthatók; virágait ételízesítőként és
ételszínezékként is használják.
Forrás; Orbán Krisztina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése