Így tervezzük meg tavasszal a virágoskertet!
Ha az idén szeretnénk egy szép virágoskertet létrehozni, most érdemes elkezdeni a tervezését, és a kellékek, illetve a növény állomány beszerzését.A tervezés során először is gondoljuk végig, hogy mi az, amit szeretnénk meghagyni az eredeti kertből, és mi az, amit teljesen át kell építeni.
Egy papírlapon tervezzük meg a kert minden egyes pontját, az utakat, a növények pontos helyét, a pázsitot, a szerszámos kamrát, stb. A papírlapon rajzolt vázlathoz, vagy tervhez, fontos hogy mérjük le a kert pontos méretét, így ügyesen be tudjuk majd osztani a területet.
Ezután ha van rá lehetőség, építsük ki az öntözőrendszert, vagy telepítsünk egy kerti csapot, esetleg ha anyagi kereteink megengedik, fúrassunk egy kerti kutat, így megússzuk a drága vízszámlát, amely a kert öntözése során alakul ki.
Ha egyikre sincs lehetőségünk, legalább egy esővízgyűjtő tartályt szerezzünk be, hiszen az eső ingyen van, és ezt is fel tudjuk majd használni a kert öntözésére. Ne feledkezzünk meg a kerti komposztálóról sem, ahová a kerti és konyhai hulladékot tudjuk majd újra hasznosítani.
Végül márciusban szerezzük be a szükséges növény állományt, és kezdjük el a beültetést, de csak akkor, ha a fagyok már elmúltak.
Ha tovább szeretnénk a vízdíjon spórolni a locsolás során, jó, ha alkalmazzuk a talajtakarást, amelyre szalmát, vagy fenyőkérget is alkalmazhatunk, így a talaj lassabban szárad ki, és kevesebb vizet kell kijuttatni.
A következő lépés a pázsit telepítése.
Itt választhatunk, hogy mi magunk szeretnénk magvetéssel telepíteni a gyepet, vagy kész gyepszőnyeget, vagy gyeptéglát rendelünk, a kertészetből.
Ma már számtalan fűmag, és füvesítési eljárás közül választhatunk, ilyen pl. a pár éve hazánkban is elérhető hidrovetés, amely olcsóbb, mint a gyepszőnyeg, és egyenletesebb felületet is biztosít.
A tervezés során több szempontot is érdemes figyelembe venni, hiszen a legszebb és leggondosabban megépített kert sem ér semmit, ha mi magunk nem tudjuk azt élvezni, és értékelni.
A tervezés során gondoljuk végig a következő szempontokat:
Mennyi időt tudunk majd a kert gondozására fordítani (locsolás, gyomlálását, kapálás, stb.)
Mekkora összeget tudunk a kert kialakítására szánni?
Milyen építményeket szeretnénk a kertben használni?
Milyen stílusú kertet szeretnénk létrehozni?
Melyik a és színükedvenc évszakunknk?
Milyen funkciót fog majd a kert betölteni?
Melyik a kedvenc növényünk, virágunk?
Melyik napszakban tudjuk majd használni, és élvezni a kertet?
Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, és így tervezzük meg a kertet, biztosak lehetünk benne, hogy tökéletes virágos kertet fogunk majd létrehozni, amely teljesen a mi ízlésünket, és stílusunkat fogja tükrözni, és amelyet maximálisan élvezni fogunk.
Forrás :Kertvarázs Magazin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése