2015. március 3., kedd


Februárban már a legtöbb kertészeti áruház polcain megjelennek a kis cserépbe ültetett virágzó jácintok, de a bátrabb kertészek maguk is hajtathatnak jácint hagymát akár üvegben is.

Egy cserép jácint fantasztikus illatával és szépségével igazi tavaszi hangulatot teremt otthonunkban. Jácintot már déd- vagy üknagymamáink idejében is ültettek a kertekbe, már 1830-ban egy kertészeti könyvben több mint 500 féle jácintot jegyeztek fel. A jácintok szobai termesztése az utóbbi pár évben lett nagy divat, ismét felfedeztük a szép hajtató üvegeket a hagymák mellé, ahol láthatjuk nem csak a növény, de a gyökér fejlődését is.


A kertészeti áruházakban cserepes jácintot rózsaszín, fehér, kék színben találunk, de az előre csomagolt hagymákból már sárga, narancssárga vagy lila színt is felfedezhetünk. Ha a kertünkbe szeretnénk jácintot ültetni, várjuk meg az őszt, de lakásban tavasszal is élvezhetjük szépségüket. Mindez annak köszönhető, hogy egy eljárás segítségével előhűtik a hagymáját, amelyet ha ősszel cserépbe ültetnek, akkor december-január környékére meggyökeresedik és kivirágzik. Így kerül a kertészeti áruházak polcaira a tavaszi cserepes jácint.
A cserepes jácintot vásárlás után helyezzük el otthonunkban, egy világos, de nem túl meleg helyiségben. Az ideális hőmérséklet 12-15 C fok, ha ennél melegebb helyiségbe tesszük a növény szinte pár nap alatt elvirágzik. Ellenben ha hűvös helyiségben tartjuk akár két hétig is gyönyörködhetünk a látványban.
A virágzás ideje alatt érdemes rendszeresen öntözni a talajt, ám a két locsolás között mindig hagyjuk a földet kissé kiszáradni, mert a túllocsolás miatt a hagyma könnyen rothadásnak indul. A virágzás után sokan egyszerűen kidobják a növényt, pl. ha nincs kert ahová ki tudná ültetni, vagy mert úgy gondolják, nem lehet újra hajtani a hagymákat.






Az elvirágzott jácintot hagyjuk teljesen elszáradni, vagyis csökkentsük le a locsolást, és várjunk, amíg a levelek is elszáradnak. Ez azért fontos, mert ekkor az összes tápanyag visszahúzódik a hagymába, és így a következő hajtatásnál lesz tápanyag a növénynek. Végül emeljük ki a hagymát a cserépből, tisztogassuk le, és egy újságpapírba csomagolva tegyük el őszre egy száraz sötét helyre. Ha nekünk nincs kertünk, vagy nem szeretnénk a hagyma tárolásával vesződni, ajándékozzuk oda a növényt egy ismerősnek, akinek van kertje.
A hagymákat ősszel még a fagyok beállta előtt szeptember végén, október elején ültessük ki a kertbe, egy világos, de szélvédett helyre, de akár fa, vagy bokor alá is ültethetjük őket. A hagymákat 5-10 cm mélyre érdemes elültetni, és mivel jól bírják a fagyokat nem kell aggódni télen miattuk, tavasszal kihajtanak majd kertünkben.
Előfordulhat, hogy egyik vagy másik évben a jácintok nem hoznak virágot, ennek oka, hogy a hagymák elfáradnak, vagy kifogytak a tápanyagból. Ettől nem kell megijedni, érdemes néha felszedni a hagymákat a kertben tavasszal a virágzás végén, a kis sarj hagymákat külön leválasztani, osztályozni őket, és egy száraz sötét helyen pihentetni őszig.
Ősszel újra ültessük ki a hagymákat, de a sarj hagymák a következő évben gyakran még ekkor sem virágoznak.

Forrás :Kertvarázs Nagazin 

2 megjegyzés: